Az előzetes terveknek megfelelően a helyi közigazgatás tevékeny közreműködésével végrehajtották a kiszemelt lakosság elszállítását. Elődtelepüléseink (Budapest XVI.ker.) területén az akkor itt élt 43.904 lakosból (1941-es adat) zsidótörvények által érintett volt 2.193 fő (1944-es adat), kb. a lakosság 5%-a, vagyis minden 20-ik polgár.

Június 30. és július 3. között "áthelyezték" a Pest megyei zsidókat a megyei gyűjtőtáborokba. Az egyik Monoron volt. Békásmegyer és a Budakalász határában lévő téglagyárban rendezték be a VI. deportálási zóna másik koncentrációs központját.

Sándor Józsefné Klein Aranka, 44 éves, Sashalom, Prohászka u.10. alatti lakos öngyilkosságot követett el ezen a napon (nikotinmérgezés).

Ezen a pénteki napon (30-án) csendőrök kíséretében gyalog vonult a sashalmi gettók zsidósága Rákosszentmihályra, majd onnan a helyi gettóházak lakóival együtt ki lettek hajtva a rákosszentmihályi vasútállomásra. A csendőrök előzőleg kipakoltatták az összes értékesnek vélt tárgyaikat, elvették megmaradt pénzüket is. Itt bevagonírozták és Budakalászra szállították a négy község: Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld és Cinkota zsidó lakosságát. A téglagyárban rettenetes körülmények uralkodtak, az 50 főnyi, Almássy (vagy Almási) őrnagy vezette, részben Debrecenből ide vezényelt csendőralakulat és körülbelül 10 főnyi SS legénység a fogvatartottakkal brutálisan bánt, s gyilkosságok is előfordultak. A csendőrök itt is elsősorban értékek után kutatva kínozták, ütlegelték a zsidókat, akik többsége fedél, élelem nélkül, a legelemibb tisztálkodási lehetőségektől is megfosztva töltötte napjait.

Lantos Antal helytörténész így emlékszik: "Kakastollas csendőrök június 30-án hajszolták végig a György utcán, a Csömöri úton a rákosszentmihályi zsidókat a vasútállomásig, Rákosrendezőre, majd bevagonírozták és a budakalászi téglagyárba szállították a szerencsétleneket. Aki nem tudott menni, azt ütötték-verték. A lakosság csak nézte. Az idősebbek, mivel nem bírták a diktált iramot, már az úton véres áldozatokká váltak. Szentmihályon is volt két ’bolond’, szerencsétlen ember. Henci, a fiatalabb, és Artúr, más néven Pukkaléja. Jóindulatú emberkék voltak, csak akkor kezdtek el dühöngeni, ha csúfolták vagy cukkolták őket. Főleg a Rákosi úton kószáltak, és kisebb, egyszerű megbízásokat szívesen teljesítettek, az azért kapott kisebb adományokért hosszú ideig hálásak voltak. Őket is elvitték, és valamelyik haláltáborban végezték."

Neufeld Jozefint Sashalomról hurcolták el: „csendőrök kíséretében gyalog vonultunk Rákosszentmihályra. A csendőrök előzőleg megfosztottak összes értéktárgyainktól, pénzünket is elrabolták.”

N.J.drogista előadja a következőket: "Sashalmon 180 zsidócsalád lakott. Legnagyobbrészt kereskedők voltak. Édesapámnak üveg- és porcelánkereskedése volt. Később elvették az iparát, akkor mint szabó dolgozott. Nem voltak testvéreim, 3 tagú családunk megélhetése biztosítva volt.

A németek bevonulása után csak olyan házban lakhatott zsidó, ahol a háziúr is zsidó volt. A házakat sárga csillaggal jelölték meg, de mivel a városkában szétszórva álltak ezek a házak, nem volt Sashalmon gettó. A rendőrök 06. hó 29-én körülfogták az összes zsidóházakat és 30-án csendőrök kíséretében gyalog vonultunk Rákosszentmihályra. A csendőrök előzőleg megfosztottak összes értéktárgyainktól, pénzünket is elrabolták. Mindezekről azonban jegyzőkönyvet vettek fel. Aztán vagonokba raktak és elvittek a budakalászi téglagyárba. Budakalászon a legnagyobb fertőben éltünk. A szabad ég alatt aludtunk. Itt volt egy fiatal SS katona, alacsony, szőke hajú fiú, aki állandóan korbáccsal járt köztünk és ütlegelt minket. A csendőrök is kegyetlenek voltak, állandóan fosztogattak és bántalmaztak bennünket. Szüleimmel együtt egy hetet töltöttünk itt. Velük együtt deportáltak vagonban Auschwitzba. Megérkezés után elszakítottak szüleimtől, azóta nem tudok róluk semmit. Auschwitzban nem dolgoztam, annál többet szenvedtem az Appelektől és a koplalástól. A legszörnyűbb volt, hogy a fertőtlenítést az SS-ek végezték. Meztelenre kellett levetkőznünk előttük..."

K.E.(fodrásznő) előadja a következőket: "Cinkotán 152 zsidó élt. A németek bevonulása után Tessényi József főjegyző a cinkotai zsidókat Sashalomra helyezte el, a különböző csillagos házakba. Június 29-én csendőrök vették körül a megjelölt házakat és rendőrökkel együtt kihajtottak bennünket Rákosrendezőre. Itt bevagoníroztak és Budakalászra szállítottak. Itt szörnyű állapotok uralkodtak. Nem létezett sem víz, sem w.c. Majd megfulladtunk a szennyben és piszokban.5.000 férőhelyen 35.000 ember szorongott. A szabad ég alatt tanyáztunk, ember ember hátán tolongott, az agyagban feküdtünk. Záporeső volt és bőrig áztunk. Ellátás nem létezett. Bevagonírozáskor minden személy részére adtak egy kétkilós kenyeret. Kaptunk egy veder vizet is, de ez az úton kilötykölődött. W.C. lehetőség nem volt. 70 embert zsúfoltak egy vagonba. Az ablakokat szögesdróttal lezárták, a vagonokat leplombálták. 3 napig utaztunk. Szörnyen kínlódtunk a szomjúságtól és a rettenetes bűztől, mert szükségleteinket is a vagonban kellett elvégeznünk és nem volt módunk az edényeket kiönteni. Kassán kinyitották az ajtót és egy magyar hadnagy beszédet tartott. Ez az esemény jellemző arra, hogy a magyar tisztek, akik kéjelegtek a boldogságtól, hogy minket megsemmisíteni visznek, még gúnyt is űztek belőlünk. A hadnagy "úr" kijelentette, hogy Németországba megyünk dolgozni, emberéletben nem fog esni kár. Azt mondta, hogy munkánkért fizetést fogunk kapni, együtt maradhatnak a családok, az öregeknek sem lesz bajuk; szórakozásról is fognak gondoskodni számunkra. Július 9-én érkeztünk meg Auschwitzba. Megérkezés után elválasztottak szüleimtől és apósomtól. Ők a baloldalra kerültek. Engem a munkaképesekkel elvittek fertőtleníteni. Levágták a hajunkat és összes holminkat elvették. A C láger 22. blokkban helyeztek el. Legnagyobb kínzás az Appell volt. Én lágerbetegséget kaptam. Pillanatok alatt 41 fokosra szökött fel a lázam..."

Dr. Tóth Pálné Podmaniczky Zsuzsanna visszaemlékezései szerint 1944. június 30-án a csendőrök a balerina (pontosabban primadonna) Palásthy (Pollák) Irén édesanyját hordágyon vitték el, két idős nővérét szintén elhurcolták. Irén védett svájci házban lakott (férje révén USA állampolgár), ezért csak a rendőrségen verték meg. Az egykor a rákosszentmihályi zsinagóga előtt felállított holokauszt- emlékmű megmaradt táblái szerint a teljes Pollák-család is a mártír áldozatok között volt, közöttük név szerint özv. Pollák Salamonné, Pollák Julia, Pollák Hermin, Pollák Róza, Pollák Heléna.

"Rákosszentmihályon laktam édesanyámmal és húgommal. Textil-rövidáru üzletünk volt, amit én vezettem. 1944 májusában Rákosszentmihályon a zsidók részére csillagos házakat jelöltek ki és a környékbeli Rákoshegy stb. zsidókat ide tömörítették. Június 30-án hajnalban arra ébredtünk, hogy szuronyos csendőrök szállták meg a házunkat, nem tudtuk mire vélni a dolgot, megkérdeztük, hogy mit jelentsen ez, erre azt mondták, hogy idegen ellenőrzés lesz. Ebben meg is nyugodtunk. 10 órakor délelőtt leváltották a csendőröket, újabbak jöttek, ezek már jobb érzésűek voltak és megmondták, hogy úgy készüljünk el, hogy hosszú útra visznek és inkább élelmet, mint ruhaneműt vigyünk magunkkal, hogy hova visznek, azt nem mondták, csak nagyon sajnáltak és az egyik azt mondta, hogy ha tudna, még az élete árán is megmentene. Még aznap bevagoníroztak és elvittek a budakalászi téglagyárba. 1 hétig voltunk ott, majd a legelső transzporttal kivittek az állomásra, lehettünk körülbelül 3500-an és ott ismét bevagoníroztak. 72-en kerültünk egy vagonba. Nagy hőségben, összezsúfolt állapotban indultunk, kevés vizet kaptunk és az úton sokat szomjaztunk. Lezárt ajtók mellett mentünk és csak Kassán nyitották ki újra a vagonokat, ahol átadtak az SS-nek. Egy ember a vagonunkban megőrült, a gyerekek közül az egyik egész úton sírt és nem lehetett elhallgattatni. Kassa előtt az egyik állomáson az állomásfőnöktől vizet kértünk, erre az felénk köpött és elfordult. Kassától kezdve még a gyorsvonatnál is sebesebben mentünk. 3 napi utazás után a hajnali órákban Auschwitzba érkeztünk. Megérkezésünk után mindjárt kivagoníroztak, lengyel Häftlingek a fiatalabb anyáktól elvették a gyerekeket és azzal biztatták őket, hogy majd minden vasárnap találkozni fognak gyermekeikkel. Sajnos, az a vasárnap soha nem érkezett meg. Édesanyámtól különválasztva, húgommal jobbra kerültünk. Azóta édesanyámat nem láttam. Húgommal a fürdőbe vittek, ott teljesen levetkőztettek, hajunkat lekopaszították, minden szőrzetünket eltávolították és fürdés után kaptunk egy vékony hosszú ruhát, úgy néztünk ki, hogy egyik nem ismerte meg a másikat. Bekerültünk a C. Lagerbe, másnap már hajnalban 3 órakor ébresztő volt, kimentünk Appelre, ott álltunk d.e.11 óráig, d.u. ugyancsak elölről kezdődött az Appelállás, sírtunk húgommal, nagyon el voltunk keseredve, fáztunk hajnalban, mikor kiállítunk a vékony ruhában és vártuk a napot, hogy édesanyánkkal ismét találkozhassunk, a szlovák lányok ilyenkor azzal vigasztaltak, hogy nézzük meg a krematórium füstjét, ott vannak-e hozzátartozóink, eleinte nem hittük, de minél tovább maradtunk Auschwitzban, kitudódott, hogy amit ők mondtak, az mind igaz...."

Egy fodrásznő és egy szűcstanoncnő előadják a következőket: "Rákosszentmihályon voltunk a gettóban. Onnan 06. hó 30-án elvittek bennünket Békásmegyerre. Ott szabad ég alatt laktunk a téglagyárban, rettenetes körülmények között, piszokban, sárban. Ennivalónk még volt az, amit magunkkal vittünk. Vagonba raktak bennünket és háromnapi utazás után megérkeztünk Auschwitzba. Leszállva a vagonból azonnal elválasztottak bennünket szüleinktől. Soha többé nem hallottunk róluk, akkor még nem sejtettük, de azóta már tudjuk, hogy mi lett a sorsuk. Bennünket a fürdőbe vittek, ahol ruháinkat elvették, lenyírták a hajunkat, és egész testünket szőrtelenítették. Csíkos lágerruhát kaptunk a jó ruháink helyett. A C. lágerba kerültünk, ahol rettenetes szűken voltunk elhelyezve. Itt munka nem volt, csak az Appell nevű gyötrelem tartott reggeltől esetig. Gyakoriak voltak a szelekciók, amelyektől természetesen borzasztóan féltünk, mert sohasem tudtuk, hogy munkára vagy halálra választanak-e ki bennünket..."

Klein Anna és Klein Valéria rákosszentmihályi zsidók a rámpán látták utoljára szüleiket. Az SS orvos őket munkaképesnek nyilvánította és életben hagyta. Később egy fegyvergyárba kerültek, ahol rabszolgamunkát végeztek a náciknak. Büchler Erzsébet édesanyját is azonnal a gázkamrába küldték az auschwitzi rámpáról. Ő együtt maradt húgával. Később Bergen-Belsenbe hurcolták őket, ahol Erzsébet húga megbetegedett és meghalt.

Márai Sándor író szintén tanúja volt az eseményeknek. Július 4-én ezt írta naplójába: „Útközben a budakalászi téglagyár mellett megy el a vonat. Hétezer Pest környéki zsidó várja itt, a téglaszárító pajták között, hogy deportálják őket. A töltésen katonák állnak gépfegyverrel. Mindezt látni kell, elbeszélés nem ad képet a valóságról.” 
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A két téglagyárból július 6. és 8. között 24.128 zsidót szállítottak Auschwitzba. Az utolsó vonatok már azután indultak, hogy Horthy Miklós kormányzó július 6-7-én megtiltotta a deportálások folytatását.

Alig több, mint 130 évet éltek együtt 1808-1944 között elődtelepüléseink zsidó és nem zsidó lakosai. Egy hét. Hét nap. Mindössze 168 óra. Ennyi időre lett volna szüksége Árpádföld, Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály és Sashalom gettóházakba tömörített zsidóságának. Ugyanis Horthy Miklós kormányzó külföldi nyomásra 1944. július 7-én bejelentette döntését a zsidók deportálásának leállításáról.

Sashalmon 1952-ben, Rákosszentmihályon 1963-ban tartották meg június végén utoljára a mártírünnepséget a helyi zsinagógában. Szervezett zsidóság hiányában azóta senki nem emlékszik és nem mond pár perces gyászbeszédet sem a vétlen áldozatok emlékére. Ezt a szép hagyományt nem örökítették tovább. 
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket! (Sebő Ferenc Kossuth Díjas népzenekutató)
VÉGE
----------------------------------------------------------------------------
1944.június 30-án történt:
Az Egyesült Államok megszakította diplomáciai kapcsolatait Finnországgal.

Általános, sikeres sztrájk volt Koppenhágában a németek zsidóellenes rendelkezései miatt

V. Gusztáv svéd király táviratban fordult Horthy Miklóshoz a zsidók védelmében.

A „Kasztner-vonat” elhagyta Budapestet, a Columbus utcai táborból csatlakozott hozzájuk a kolozsvári csoport, melynek tagjait Léb Zsigmond javaslata alapján a kolozsvári gettó vezetői - Fischer József, Marton Lajos, Danzig Hillél, Kertész Jenő, Weiss Sándor – választották. Utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba.

Jaross felmentette Endrét és Bakyt a zsidóügyek intézése alól, de továbbra is államtitkár maradtak.

Edmund Veesenmayer távirata Joachim von Ribbentropnak:"A tervezett akciót el kellett halasztani…Végül is a kormányzó, a budapesti zsidó vallásúak kivételének fenntartásával, azzal a megszorítással járult hozzá az akció végrehajtásához, hogy arra ne a jelen pillanatban, hanem valamivel később, az utolsó vidéki zóna után kerüljön sor. Az akció így tíz nappal elhalasztva; egyidejűleg megkezdődött a koncentrálás az utolsó, V. vidéki zónában (Budapest kivételével a Dunától nyugatra). Fővárosi akció megkönnyítésére hamarosan következik a koncentrálás az I. csendőrparancsnokság körletében, Budapest távolabbi külvárosaiban."

Keszthelyről a zalaegerszegi gettóba szállítottak 700 embert.

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több írás a blog rovatból

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.
Ha egy 7 évessel megy vásárolni az ember, gyakran nehéz kérdésekre kell válaszolnia.
Beszélgetésekben rendszeresen előjön a téma és mindig meglepődök ismerőseim naivitásán vagy rossz memóriáján.
A videó a Pesti úton készült. Jól demonstrálja a veszélyhelyzetet.
Janka ebben a videóban saját történetét meséli el – az általánosítás szándéka nélkül.
A politika beteg módon rátelepszik az emlékezetre. Véleménycikk.
Egy nő először mentálisan, majd fizikailag hagyja el a férfit. A Világ szerintem blog írása.