Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A magyarok jó kapcsolatot ápolnak édesapjukkal: mintegy kétharmaduk minden nap beszél vele, 72 százalékuk megosztja az örömét, minden második ember pedig a bánatát is az édesapjával - közölte országos reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) pénteken az MTI-vel apák napja alkalmából.

    A közlemény szerint a nők és a férfiak is ugyanolyan jó kapcsolatot ápolnak az apjukkal: a nők 64, a férfiak 61 százaléka naponta vagy majdnem minden nap beszél vele. A 18-29 évesek beszélnek velük a leggyakrabban (69 százalék), az 50-65 év közöttieknél ez az arány 48 százalék - írták.
    Hozzátették: elsősorban a fiatalok fordulnak az édesapukhoz, ha szomorúak (53 százalék), az idősebbek kevésbé (28 százalék).
    A kutatásban résztvevők 37 százalékának él az édesapja, közülük 14 százalék azt mondta, hogy a koronavírus-járvány alatt szorosabb lett, háromnegyedüknek pedig nem változott a kapcsolata az apjával - ismertették, hozzáfűzve: elsősorban az 50 évesnél idősebb válaszadóknak volt fontos, hogy tartsák a kapcsolatot az idős édesapjukkal, hiszen ők a veszélyeztetett korosztályba tartoznak.
    Tudatták: az egygyermekesek 11 százalékának javult a viszonya az apukájával, a nagycsaládosaknál 28 százalék számolt be pozitív változásról.
    A felmérésből kiderült az is, hogy Magyarországon még nem igazán ismert az Amerikából eredő apák napja: a válaszadók kevesebb mint harmada tudja, hogy mikor van, elsősorban a nők hallottak róla, és csak minden negyedik válaszadó köszönti fel az édesapját az ünnep alkalmából.
    Az apák napját Magyarországon június harmadik vasárnapján tartják, megemlékezve az édesapák, nevelőapák, nagyapák és dédapák fontosságáról, hiszen az egészséges személyiségfejlődés szempontjából nemcsak az anyáknak, hanem az apáknak is kiemelkedő szerepük van a családban - olvasható a közleményben.
    A kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült május 20-23. között.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin átlagára 454 forint lesz literenként, ami új történelmi csúcs, míg a gázolaj 449 forintra emelkedik, ami mindössze egy forinttal marad...
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival
A debreceni DESE Skateparkban rendezett viadalon - az ob szervezőinek hétfői tájékoztatása szerint - junior, amatőr és profi kategóriában indultak a kerékpárosok, illetve rendeztek egy extra...
Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a...
Okoscégek a holnap munkavállalóiért
A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól...

A címlapról

Pénteken változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a benzin...
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópályán és...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...
Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.
Horváth Zoltán egyedi GPS kerékpár nyomkövetőt fejlesztett

Könyvajánló

Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Constantinos C. Markides: Szervezzük újra! - Vállalatok az állandósult diszrupció korában című könyve.
Miként tette naggyá az értelem és az erkölcsi szándék a Nyugatot?
Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.