Fokozatos a nyitás Budapesten: számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.

    Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki online sajtótájékoztatóján a fővárosi kulturális intézmények nyitási stratégiájáról, az elmúlt napok tapasztalatairól és a közeljövő terveiről számolt be.
    Elmondta: szombaton megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert, a budapesti fürdők közül hat, az első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. Ezen a hétvégén több mint 2 ezer látogató volt a budapesti gyógyfürdőkben - emelte ki.
    Mint mondta, pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. Megnyitottak a budapesti mozik is.
    Gy. Németh Erzsébet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból bejelentkezve a sajtótájékoztatón kiemelte: a könyvtár szerdán nyitott, de megtartotta a cserepont-szolgáltatást is azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Az első napon több mint 9 ezer 500 könyvet kölcsönöztek ki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból - mondta, hozzátéve: a kutatókat, érdeklődőket a Budapesti Levéltár is fogadja már.
    A fővárosi színházak közül először a szabadtéri teátrumok várják a látogatókat: a Városmajori Szabadtéri Színpad június 2-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad június 3-án nyit.
    A múzeumok közül elsőként a szabadtéri Aquincumi Múzeum nyit meg a hétvégén, de fokozatosan megnyílnak a főváros galériái és kiállítóterei is.
    Gy. Németh Erzsébet elmondta: Városházi esték címmel rendezvénysorozatot indít a Fővárosi Önkormányzat, szabadtéri helyszínt biztosítva a fővárosi társulatoknak és produkcióknak ezen a nyáron.
    "Összességében a nyitás kapcsán elmondható, hogy a budapestiek nagyon tudatosan készültek, elővigyázatosan és a szabályokat maximálisan figyelembe véve érkeztek a kulturális helyszínekre" - mondta. Hozzátette: a mozikban egyelőre tartani lehet a nézőtéren is a szociális távolságot, de a fanatikus mozirajongók már újra elfoglalták megszokott székeiket. Nem volt fennakadás a beengedésben annak ellenére, hogy a védettségi igazolvány ellenőrzése minden intézményre nagy terhet ró - hangsúlyozta.
    Gy. Németh bátorította a budapestieket és a fővárosba érkezőket, hogy látogassák meg kedvenc helyeiket, de tartsák szem előtt, hogy a járvány harmadik hulláma még éppen csak visszahúzódóban van, és nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozó szabályokat.
    A főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi önkormányzat a járvány kezelésében mindig a szakmai tapasztalatokra támaszkodott, ezért a fővárosi protokollok néha eltértek a kormányzat által diktált szabályoktól. Az idő minket igazolt - emelte ki, hozzátéve, hogy jelenleg ellenanyag-tesztekkel mérik fel, milyen védettséggel rendelkeznek az idősotthonok lakói. Rámutatott: az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet ellenszere az őszinte kommunikáció és a kiszámíthatóság.
    Hangsúlyozta: a főváros arra kéri a kulturális intézmények látogatóit, hogy a beltérben zajló kulturális eseményeken is viseljenek maszkot. "Tudjuk, hogy a védettséget szerzett 18 év felettiek is lehetnek hordozók, és tudjuk, hogy a harmadik hullám a gyerekeinket is veszélyezteti, és vannak, akik valamilyen egészségügyi okból nem oltathatják be magukat: vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!" - zárta szavait a kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.