Az adományozás egyébként is kedvező adóügyi szabályait, a koronavírus-járvány felülírta. A jelenlegi helyzetben még több mentesség és még több kedvezmény jár. Magyarország Európa-szerte példaértékűen, minden lehetséges eszközzel, kedvező adózási feltételekkel támogatja az adományozókat - tájékoztatta Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

A koronavírus-járvány idején adózási szempontból is megéri adományozni - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az állam ugyanis kedvező adószabályokkal segíti azokat, akik ebben az időszakban a járvány következményeinek elhárítása, mérséklése céljából a veszélyhelyzetben lévőknek ingyenes segítséget nyújtanak - magyarázta.  
    A járványhelyzetben nyújtott ingyenes segítséget az adóügyi szabályok is honorálják - nyomatékosította Izer Norbert. Az adómentesség mellett a felajánló cégek például a fizetendő adójuk összegéből is levonhatják az áfát. A konkrét példákat egy varrodával kezdte, amelyik a meglévő alapanyagkészletből maszkokat varr, és ingyenesen kórházaknak vagy bentlakásos intézményeknek adja. A varroda levonhatja az áfát, és a veszélyhelyzetre tekintettel még áfát sem kell fizetnie a maszkok után.


    Ugyanezek a kedvező szabályok alkalmazhatók, ha például egy vállalkozás kifejezetten azért szerez be laptopokat, hogy a digitális oktatásban résztvevő gyerekeknek ingyen odaadja. A diákok tanulását segítő vállalkozónak - a speciális, járványügyi, kedvező szabályok miatt - nem kell áfát felszámítania, és még a laptop beszerzésének az áfáját is levonhatja. A speciális, kedvezményes szabályok annak az étteremnek is adómegtakarítást hoznak, amelyik az egészségügyi ellátást végzőknek vagy a rászorulóknak biztosít meleg ételt. A veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis az étterem levonhatja az ételek alapanyagául szolgáló élelmiszert terhelő áfát.


    Izer Norbert kiemelte, hogy a koronavírus-járványra tekintettel járó speciális adómentességek és kedvezmények igénybevételének egyetlen feltétele van: 60 napon belül egy nagyon egyszerű bejelentést kell tenni az adóhivatalhoz, amiben mindössze a juttatást, annak mennyiségét, értékét, valamint a kedvezményezett, vészhelyzetben levő szervezetet, csoportot, személyt, illetve személyeket (ha a juttatás körülményei lehetővé teszik, azonosíthatóan) kell feltüntetni.
    Mindennek a jogi hátterére is kitért az államtitkár. Mint mondta a speciális, veszélyhelyzetre vonatkozó, extra-kedvezményeket az úgynevezett Stabilitási törvény biztosítja. A veszélyhelyzeti, speciális kedvezmények nemcsak az áfára vonatkoznak, hanem a társasági adóra és a személyi jövedelemadóra is. Így például az egészségügyi dolgozóknak juttatott védőfelszerelés, az ingyenes étkezés, a közösségi autóhasználat, a térítésmentes lakhatás biztosítása is adómentes jövedelem - sorolta a kedvezményeket Izer Norbert.  


    Az államtitkár kitért arra is, hogy az adórendszer alapvetően is támogatja az adományozást. Ha például egy bolt a vevőnek az üzletbe lépéskor maszkot ad, akkor nem szükséges a Stabilitási törvény speciális szabályait alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a veszélyhelyzetet követően sem kell majd a boltosnak áfát felszámítania a maszk után, és a beszerzést terhelő áfát is levonhatja a fizetendő adóból.
    Izer Norbert elmondta, hogy március közepe óta rengeteg adomány, felajánlás érkezett, és érkezik még most is. A kedvező szabályok csak úgy érvényesülhetnek

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.