Forgalmi változással jár a vízvezeték-rekonstrukciós munka

  A Fővárosi Vízművek saját forrásból végzi a Margit híd és az Erzsébet híd között húzódó, 1200 milliméter átmérőjű főnyomóvezeték cseréjét. A Lánchídtól északra tavaly augusztus 23-án, délre pedig november 6-án kezdődtek a munkák. Az id. Antall József rakparton, valamint a Jane Haining rakparton befejeződött ivóvízvezeték-építési munkák után a Széchenyi rakparton (a Jászai Mari tér és a Markó utca között) a tervek szerint a napokban megkezdődik a főnyomócső cseréje, és előreláthatólag 2022. negyedik negyedévében fejeződik be. Az azt követő ütemben, az Erzsébet hídi csomópontnál várhatóan idén júliusban indulnak a munkák. A tervezett munkát négy ütemre bontották a Széchenyi rakpart geometriai adottságai és a további három érintett utca forgalmának lehető legrövidebb ideig tartó elkorlátozásának érdekében.   1. ütem: Balaton utca - Országgyűlés Hivatala mellett Az első ütem alatt a munkavégzés a Balaton utcában, az Országgyűlés Irodaháza sarkánál zajlik a rekonstrukcióhoz kötődő zárbeépítéssel. A munkavégzés idejére a Balaton utca Széchenyi rakpart felőli végét lezárják, ezzel a Balassi Bálint utca irányából a Széchenyi rakpart irányába zsákutcává válik a gépjárművek számára. A kerékpáros közlekedés biztosított lesz.   2. ütem: Széchenyi rakpart (Markó utca-Balaton utca) A második ütem alatt a munkavégzés az útpálya teljes elkorlátozása mellett zajlik. A Markó utca a Balassi Bálint utca irányából ideiglenesen zsákutcává válik, a Széchenyi rakpart pedig a Balaton utcától (munkaterülettől) a Jászai Mari tér irányába egy utcaközön egyirányú lesz. Az Olimpia park előtti parkolóhelyek mindegyike ideiglenesen megszüntetésre kerül, valamint megszűnik az átkelési lehetőség a szakaszon található két gyalogátkelőhelyen is. Az ütem idejére biztosított a kétirányú kerékpáros forgalom.   3. ütem: Széchenyi rakpart (Balaton utca-Jászai Mari tér) Szintén az útpálya teljes elkorlátozása mellett zajlik majd a munkálat. A Széchenyi rakpart a Markó utca irányából zsákutcává válik – a Balaton utca felől továbbra is lehetséges a lehajtás. A Széchenyi rakpart a rakparti felhajtó irányából a munkaterületig egyirányúvá válik. Az Országgyűlés Hivatala előtti kizárólagos használatú egyirányú útszakasz az ütem idejére a Jászai Mari tér felől a Balaton utca irányába kerül ideiglenesen egyirányúsításra. Az Országgyűlés Hivatala felől, a Jászai Mari térről a Széchenyi rakpartra megtiltásra kerül a közvetlen kihajtás a Margit híd felé, a Balassi Bálint utca felől érkező járművek a Széchenyi rakparti 45 fokos parkoló melletti szervizúton haladhatnak északi irányba.   4. ütem: Széchenyi rakpart (Jászai Mari tér-Margit híd) A negyedik ütem alatt a munkavégzés a fenti szakaszhatárok között zajlik az útpálya teljes elkorlátozása mellett, valamint a 45 fokos parkolóhelyek megszüntetésével. Az ütem alatt a Jászai Mari tér felől a párhuzamos parkolóhelyek (a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhellyel együtt) és a taxiállomások ideiglenesen megszüntetésre kerülnek, a parkoló melletti útszakasz kétirányúvá válik. A Széchenyi rakpart a Balaton utca irányából a Jászai Mari tér felé egyirányúvá válik, mindeközben az ütem idejére a rakparti felhajtó Széchenyi rakpartra vezető ága a Margit híd irányába lezárásra kerül. A munkálatok ideje alatt a kieső parkolóhelyeket a Carl Lutz rakparton biztosítják. A felújítási munkálatok alatt a vízszolgáltatást zavartalanul biztosítják. A régi és új vezeték összekötésének pontos időpontjáról, a néhány órás vízzárásról az érintett fogyasztókat időben írásban tájékoztatják. (facebook.com/maibelvarosujsag)

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...
Utalványokkal kárpótolják a fél- vagy negyedéves bérletek vásárlóit. Kalkulátor mondja meg, mennyi pénz jár.
A verseny, a versengés a témája Vigh Violetta kiállításának, ami a K11 Laborban nyílt meg. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakos, végzős mesterhallgatója a médiaművészet különböző...
Így alakul idén tavasszal a tankötelessé vált gyerekek beiratkozása a 2024/25-ös tanévre.
Hogy sikeres vagy kudarcos lesz egy gyerek iskolai karrierje, nagyban meghatározza, éretten lépett-e be az iskolarendszerbe, vagy sem. De mit jelent az iskolaérettség? Milyen tényezők...
ovább bővíti terápiás szolgáltatásait a Varázsdoboz Fejlesztő Központ. Március végétől pszichodráma csoportot indítanak olyan 5-7 éves gyerekeknek, akik különböző szorongásos tünetekkel, magatartási...
Ortopéd szakorvos, üzemorvos, emellett a hagyományos európai gyógymódot ötvözi speciális akupunktúrás kezeléssel.
Különleges, az ázsiai ízek újragondolását ígérő helyet nyitott tavaly decemberben két fiatal, de már ismert séf az éledező Hunyadi téren. Vini és Pisti nem étteremnek, nem is bisztrónak, hanem...
Február 25. és 27. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a Dialóg...
A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által fenntartott óvodák a 2024/2025-ös nevelési évre történő beiratkozásokat megelőzően szeretettel várják a szülőket, az intézmények...
A Csányi5 közönsége erősen interaktív társaság. Ovisok kiscsoporttól felfelé, egészen alsó tagozatig, kismamák, nagymamák

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.