Az iskolaszünet beköszöntével elkezdődtek a nagyobb felújítások a fővárosban.

  A felújítások miatt június közepétől az M3-as metró augusztus közepéig minden nap csak az északi szakaszon, Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik, továbbá négy hétig a teljes vonalon nem jár a 2-es és a 2M villamos. A korlátozások miatt az M3-as metró és a 2-es villamos vonalának térségében nehezebb közlekedési körülményekre kell számítani a közösségi közlekedéssel utazóknak és az autóval közlekedőknek egyaránt – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).   Az M3-as metró szerelvényei június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig minden nap csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között járnak, Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. A pótlóbuszok közlekedése érdekében az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat a már meglévők mellett, ezért az autóval közlekedőknek megváltozott forgalmi rendre kell készülniük.   Változik a 2-es és a 2M villamos közlekedése is: vágányfelújítás, illetve a Széchenyi Lánchíd felújításához kapcsolódó munkák miatt június 20-a, hétfő és július 17-e között a villamosok nem közlekednek, helyettük a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között, a pesti alsó rakparton pótló autóbuszok járnak a villamosok vonalát követve. Két helyszínen ideiglenes buszmegállókat alakítanak ki: az id. Antall József rakparton északi irányban, valamint a Garibaldi utcában a Nádor utca előtt. Villamosvágány-felújítás a Balassi Bálint utcában   A Vasútépítő Zrt. a BKV Zrt. megbízásából a Balassi Bálint utcában (a Jászai Mari tér és a Markó utca közötti szakaszon) vágányfelújítási munkát végez június 20-án reggeltől július 17-én estig. A munkavégzés alatt a Balassi Bálint utca a Balaton utca és a Markó utca közötti szakasza a közforgalmú közlekedés előtt zárva lesz, gépjárművekkel ezen a szakaszon a parkolás nem lehetséges. Az itt maradó gépjárműveket elszállíttatják – olvasható a lakossági közleményben.   A tájékoztató szerint a Markó utcai csomópontot nem érinti a felújítás, a Stollár Béla utca zsákutca lesz a Falk Miksa utcától, a Balaton utca forgalma félpályás útlezárás mellett haladhat. A kivitelezés ideje alatt (előfordul, hogy hétvégén is) a területen teherautókkal, nagy teljesítményű gépekkel dolgoznak. Az estleges zajokért és kellemetlenségekért a környéken élők megértését kéri a kivitelező.   • a Kossuth Lajos tér felé a Soroksári út – Közraktár utca – alsó rakpart (Salkaházi Sára rakpart – pesti alsó rakpart, részben a villamos vágányokon – Jane Haining rakpart – id. Antall József rakpart) – Garibaldi utca útvonalon, • a Közvágóhíd felé a Nádor utca – József Attila utca – Széchenyi István tér – Apáczai Csere János utca – alsó rakpart (pesti alsó rakpart – Salkaházi Sára rakpart) – Közraktár utca – Soroksári út útvonalon haladnak.   Két helyszínen ideiglenes buszmegállókat alakítanak ki: • az id. Antall József rakparton északi irányban, valamint • a Garibaldi utcában a Nádor utca elött.

 

(www.facebook.com/maibelvarosujsag)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...
Széles kínálatra számíthatnak az érdeklődők, a ruhák, könyvek, dísztárgyak, játékok, hanglemezek mellett porcelánok és kézműves horgolt termékek is megtalálhatók lesznek.
A terézvárosi önkormányzat anyagi támogatásával egy számítógépes játékokkal felszerelt szobát alakítottak ki a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárban. A szoba átadását az Olvasni jó, olvasni menő!...
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Ötpacsirta szalonjában a látogatók sok más mellett közelebb kerülhetnek a magyar táncházmozgalom történetéhez, hallhatnak operarészleteket és...
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.