Milyen is a mesebeli kőleves? Nem kell hozzá más, mint egy darab kő és egy kis ravaszság, s máris kész a finomság.

Nos, ezekből – szerencsére – semmire nem volt szükség a Városmajori Óvodák 110 éves születésnapi partiján, mégis elkészült az étel: beletettek minden földi jót, meghintve rengeteg jókedvvel és szeretettel, amit a gyerekek, a pedagógusok és a családok adtak hozzá.

Mert bár a születésnap alapvetően családi ünnep, ha óvodáról van szó, akkor igazi közösségi esemény. Ez történt a Városmajori Óvodák partiján is, ahol a vidám műsort felvezető Bálint Beáta óvodavezető köszöntötte a régi és jelenlegi óvodásokat, majd átadta a szót Gidófalvy Dénesnek. Elárulta, hogy a szomszédos Kós Károly iskolába járt, óvodába viszont nem, amiért a mai napig hiányérzete van. „Amikor iskolás lettem azt láttam, hogy a többieknek már vannak közösségi tapasztalatai, én pedig valamiből kimaradtam. Nem voltak meg a korai szocializációs élményeim, amiket legkönnyebben az óvodában lehet megszerezni” – hangsúlyozta az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke emlékeztetve arra, hogy a Városmajori Óvodák 110 éves története itt van az épület falai között. Mindaz a szeretet és lelkiség, amit az elődök ránk hagytak ma is tetten érhető.

balint_beata01

Bálint Beáta az intézmény történetét felelevenítve arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a helyen egykor kaszáló terült el, a majorsági épületekben búzát tároltak, állatokat tartottak. 1912-ben épült az óvoda, mely kialakításában a mai napig tökéletesen illeszkedik az itt folyó nevelő munkához, amiben a környezetvédelem és a néphagyományok ápolása kap főszerepet.

angyalfoldi_vadrozsa04

Az óvodavezető bejelentette, hogy éppen az utóbbihoz kapcsolódva a születésnap egyszersmind névadóünnepség is, hiszen megfogadták a korábbi óvónők tanácsát és átnevezték az óvodai csoportokat. Így lett a zöldből pipacs, a kékből csicsergő fülemüle, a sárgából napraforgó, a pirosból levendula, a rózsaszínből pedig kökény. A Csermely tagóvodában a lila csoportot vackornak, a narancssárgát pitypangnak nevezik ezentúl.
Megtörtént tehát az „átkeresztelő”, következett a mesemondás, aztán a legalább ennyire mesés akadálypálya, amire gyerekeket és szülőket együtt vártak. A feladatok teljesítéséért pecsét járt, az út végén pedig mindenkit várt a bográcsban rotyogó kőleves és más finomságok.

koleves01

(www.hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.