Kinyit a Kispesti Uszoda 2021. május 3-án. Egyelőre a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és azok látogathatják, akik igazolni tudják, hogy átestek a koronavíruson az elmúlt 6 hónapban.

Május 3-a mérföldkő az életünkben, mert most már a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és azok, akik igazolni tudják, hogy átestek a koronavíruson az elmúlt 6 hónapban, korlátozás nélkül látogathatják a létesítményt. De már nagyon várjuk, hogy ezt a korlátozást is feloldják. Nem volt könnyű túlélni az elmúlt időszakot. Még most sem egyszerű az életünk, de talán látjuk a fényt az alagút végén. Fontos volt, hogy a kollégák egészségét szem előtt tartsuk, ezért a legnehezebb időszakban csak akkor jöttek be dolgozni, ha szükség volt rájuk. Szerencsére tavaly november óta engedélyezett volt, hogy a versenyszerűen sportolók edzésre járjanak (csapatban és egyénileg is), így valamelyest megmaradt az élet az uszodában, legalább a nagymedencében – mesélte az uszoda igazgatója.   

Tóth András tájékoztatása szerint pontosan még nem tudják megmondani a leállás mennyi bevételkieséssel járt, de körül-belül havi 10 és 15 millió forint közötti kieséssel számolnak minden olyan hónapra, amikor zárva voltak. Ez éves viszonylatban több tíz milliós támogatási igényt jelenthet majd az fenntartónak. Természetesen próbáltunk, próbálunk spórolni, ahol csak lehet. Az éves költségvetést folyamatosan dolgozzuk át az aktuálisan látható és tervezhető adatok alapján. Sajnos amíg a teljes korlátozás nélküli uszodalátogatás vissza nem áll, addig nem kezdünk el érdemben bevételt termelni – hangsúlyozta.  

Forrás: kispest.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.