Kerületünkben új, izgalmas kezdeményezés indult. Pesterzsébet Önkormányzata közösségi használatra bocsátotta az Eötvös utca-Ősz utca sarkán található, eddig üresen álló telket.

Ennek első lépéseként meg is tisztították, előkészítették a területet egy programra, amelyre szeptember 21-én került sor és amely egy londoni egyetemen folyó tudományos kutatás budapesti, kerületünkben folytatott terepmunkájának végső állomása is volt egyben.

Egy kötetlen délután során a résztvevő szomszédok szakemberek vezetésével padokat építettek raklapokból, amelyeket aztán saját ötleteik alapján festettek le, továbbá egy komposztáló kast is felépítettek, melybe gyümölcsbokrok, csilipaprika és bazsalikom került első körben.

Játékos foglalkozás keretében beszélgettek a különböző hulladéktípusokról és a hulladékcsökkentés lehetőségeiről a Humusz Szövetség munkatársával.  Nyomdázással megalkották az általuk elképzelt élhető városok képeit.

Locsolókannákat festettek, melyeket aztán haza is vihettek és közben az esővíz-hasznosításról és a háztartási vízfogyasztásról szóló rövid játékban is részt vettek.

Textil bevásárlótáskát is festhettek maguknak saját ízlés szerint, hogy kiváltsák a műanyag szatyrok használatát és tartós, újrahasználható útitársuk legyen a bevásárlásaikhoz a jövőben, valamint jópofa műalkotásokat rajzoltak-festettek a tűzfalra is.

Baráti hangulatban telt ez a péntek délután, sok nevetéssel és a végén tombola-sorsolással.

Szeretnénk ezúton is külön köszönetet mondani a környéken működő Kaposvári József Stúdió roppant lelkes önkénteseinek hogy nagy számban vettek részt ebben a közösségi programban és nagyban hozzájárultak a jó hangulathoz és a délután sikeréhez!

Azóta megalakult a közösségi tér zárt Facebook csoportja is, amelyhez további lelkes szomszédok, környékbeli lakosok jelentkezését várjuk szeretettel, akik szeretnének részt venni e tér formálásában, használatában! A közösség kérésére az Önkormányzat azóta új kerítéssel is ellátta a területet – egyelőre kulccsal zárja az egyik kedves szomszéd, a Facebook csoportban a hozzáférhetőséget bármikor meg lehet beszélni.

Az október 23-i ünnepnapon gyűltek össze a szomszédok közös munkára, sütizésre, teázásra második alkalommal. Igaz, ezúttal kisebb létszámban, de kerületünk ezúton is szeretné megköszönni lelkesedésüket és eddigi értékes közösségi munkájukat – s mindannyian reméljük, lesznek további lelkes szomszédok, akik szívesen csatlakoznak a terület használatához, alakításához, csinosításához. 23-án felépült egy nagyobb befogadóképességű közösségi komposztáló is a zöldjavaknak.

Ezúton szeretnénk így hát felhívni a környékbeli lakosság figyelmét, hogy amennyiben nincs saját kerti komposztálójuk, vagy túl sok a keletkező zöldhulladék, látogassanak el a közösségi térre ahol lerakhatják ezt a felesleget, ezzel is hozzájárulva egy környezetbarátabb jövőhöz és tisztább, rendezettebb lakókörnyezethez kerületünkben. Konyhai szerves hulladékot (pl. almacsutka, tojáshéj, zöldség- gyümölcshéj, kávézacc – vigyázat! Olaj- és zsírmaradék, állati eredetű (étel) maradékok NEM komposztálhatóak!) pedig szívesen várunk a komposzt kasba, amely táplálni fogja az elültetett növénykéket, tavasszal pedig együtt ültethetünk továbbiakat a kasba – például a bazsalikom helyére.

Következő alkalommal pedig a lelkes diákság fogja használatba venni a teret. Egy kedves tanítójuk segítségével éppen tervezik és szervezik a közös tűzfalfestésüket, melynek ecset és festékszükségletét az önkormányzat jóvoltából már át is vették.

Reméljük olvasóink élvezték a képes, rövid szöveges beszámolót, melyben igyekeztünk egy kicsit átadni a közösségi eseményeink hangulatából, hogy megmutassuk a szomszédság lelkes és értékes eddigi munkáját, valamint ízelítőt adjunk az Eötvös sarki közösségi tér nyújtotta lehetőségek tárházából.

Várunk minden lelkes érdeklődőt a telken „terepszemlére” és a Facebookon ötletelésre, tervezésre, szervezésre, valamint természetesen a felmerülő kérdések megvitatására.

Forrás. pesterzsebet.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.