Részletek

Megjelent: 2024. szeptember 10

Családi legendárium

Anyai dédnagyanyám Szekszárd környéki sváb volt, ahogy a férje is, akit úgy hívtak, hogy Bőhm. Két lányuk született, a nagyanyám Mária és a húga Éva. Szőkék, kék szeműek és szorgalmasak voltak kocka humorérzékkel – gondolom –, mint amilyenek általában a svábok.
Amikor 1938-ban megalakult a Magyarországi Németek Népi Szövetsége, a Volksbund der Deutschen in Ungarn, az én Bőhm dédnagyanyám konok sváb fejében valamelyik rugó elpattanhatott, mert a házára kitűzte a magyar zászlót, pedig állítólag egy szót sem beszélt magyarul. A szomszédjai kérdésére: „Was ist los, bist du verrückt?” –, a családi szájhagyomány szerint, a dédnagyanyám csak annyit válaszolt, hogy „Ungarn ist mein Zuhause.”
Egyébként ez az unpraktische Handlung arra enged következtetni, hogy a családjában ő viselte a nadrágot, ami nem is meglepő, hiszen az a pár hold tolnai föld, amit a dédapámmal művelt, az ő öröksége volt.
A Népgondozó Hivatal, amelyet a „kollektív bűnösök” kitelepítésére állítottak fel (vezetője idősb. Antall József volt), közel kétszázezer német nemzetiségit fosztott meg a magyar állampolgárságától, az ingó és ingatlan vagyonától, és hajtott el a romokban heverő Németországba. Nagy Imre kommunista belügyminiszter 1946. január 15-én kiadott, „a kitelepítés végrehajtását szabályozó” 70.010 / 1946 BM. számú rendelete alapján, az én Bőhm-dédnagyanyám rokonságát is vonatra tették.
Jogos a kérdés, akkor mit keresek én itt? A válasz egyszerű: a megyei „népgondozók” még emlékeztek a dédnagyanyám ’38-as zászlós wirtschaftjára, ezért nem paterolták ki az országból, sőt! A mezőgazdaság kollektivizálásának első hullámában, valamikor 1950 környékén, miután elvették a tolnai földjét, Budaörsön, a Frankhegyen kapott négy hold kecskelegelőt, úgymond kárpótlásul, ami művelésre alkalmatlannak bizonyult. A legelő korábban Wudersch (Budaörs) sváb iskolaigazgatójának a tulajdona volt, akinek szintén nem volt pardon. A leszármazottai, már ha vannak, most a dédunokatestvéreimmel együtt szidhatják a magyarokat két korsó Heineken között a felmenőiket ért méltánytalan eljárás miatt – Scheiße! –, és szurkolhatnak a Fortuna Kölnnek, már ha szeretik a focit.
Az én anyai dédnagyanyám nem volt sem náci, sem komcsi, csak egy egyszerű, röghöz kötött asszony, akit ’38-ban bolondnak tartottak a szomszédjai, aki annyira lojális volt, hogy bár a nyelvét nem beszélte, kitűzte házára a magyar zászlót, amiért nem telepítették ki Köln környékére, mint a testvéreit, aki a megélhetését adó termőföldért cserébe egy kecskelegelőt kapott, akinek az önsorsrontó génjeit hordozom, amit a makacs ragaszkodásommal és az örökségem rám eső dédnagyanyaföld-négyszögöljeivel együtt majd továbbadok.
Neki köszönhetően lett a családom budaörsi „kisbirtokos”, én pedig egy többnemzetiségű turmix, amelyik nem politikusokhoz, pártokhoz vagy ideológiákhoz hűséges, hanem a hazájához.

Részletek

Megjelent: 2024. augusztus 28

Fedett ügynök buktatta le a pszichiátert, aki minden különösebb ok nélkül írt fel olyan – egyébként kábítószernek minősülő –, ADHD kezelésére szánt szereket, mint a Ritalin és az Adderall. Az 52 éves férfire 32 hónap börtön vár. A Ritalint Magyarországon is rengeteg gyereknek – és már felnőttnek is – írják fel a „hiperaktivitás” tüneteinek kezelésére.

Dr. Jason Stamper Kentucky államban praktizált pszichiáterként már több mint két évtizede, emellett pedig magánrendelése is volt – itt kereste fel őt az amerikai Kábítószer-ellenes Hatóság (DEA) fedett ügynöke. Az ügynök 2022-ben hatszor is meglátogatta, páciensnek adva ki magát.

Stamper mind a hat alkalommal szigorúan ellenőrzött szereket – Ritalint és Adderallt – írt fel az ügynöknek, amelyek csak orvosilag indokolt esetekben adhatóak. (A Ritalin és az Adderall is amfetamin – utcai nevén: speed – típusú szerek, és a súlyos függőséget okozó anyagok közé sorolják őket.) A fedett ügynök mindössze annyit kért a pszichiátertől, hogy adjon neki valamit, ami „nadrágon rúgja” őt.

Stamper még az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatoktól is eltekintett. Bár elküldte a „pácienst” vérvizsgálatra, az nem csináltatta meg a vizsgálatot, a későbbi alkalmakkor a pszichiáter mégis fenntartás nélkül felírta a kért tablettákat. A vádirat szerint az ügynök egy alkalommal azt mondta a pszichiáternek, hogy a tabletta, amit legutóbb felírt, hatástalan volt, ezért ő szó nélkül megemelte a dózist, méghozzá az eredeti adag nyolcszorosára.

A pszichiátert Kentucky keleti körzetének kerületi bírósága 2 év és 8 hónap börtönre ítélte amfetamin-jellegű szerek jogtalan felírásáért.

A két említett szer közül a Ritalint Magyarországon is gyakran írják fel az ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral) diagnosztizált, hat évesnél idősebb gyerekek és felnőttek számára, annak ellenére, hogy a mai napig nem muttattak ki olyan agyi elváltozást az ilyen gyerekeknél, ami igazolná, hogy tanulási vagy viselkedési problémáikat egy kémiai anyaggal kell kezelni. A Ritalin itthon is a „ellenőrzött anyagok” közé tartozik (mivel súlyos függőséget válthat ki), vagyis a jogtalan birtoklása ugyanúgy letartóztatást von maga után, mint az utcai drogoké. A kétezres évek elején még egy úgynevezett „Kábítószer kiadási engedélyt” kellett kitöltenie az orvosnak ahhoz, hogy a szert kiválthassák az engedélyen megjelölt patikában. Napjainkban „okos drogként” is hivatkoznak a Ritalinra: az E-sportok versenyzői előszeretettel fogyasztják, és a diákok is sokan szedik a vizsgaidőszak alatt, mert akár egész éjjel ébren tudnak maradni tőle. Ugyanakkor a mellékhatásait illetően alig tér el az illegális utcadrogoktól: keringési zavarokat, szívproblémákat, szorongást és hallucinációkat is okozhat, a súlyos függőségről már nem is beszélve.

Bár ellenőrzött anyagként van használatban, mégis túl könnyen hozzájuthat az ember, hiszen a hiperaktivitás diagnózisát mindössze az elmondott és megfigyelt tünetek alapján állítják fel, orvosi vizsgálatok ugyanis gyakorlatilag nem léteznek, amelyek kimutathatóvá tennék azt.

Részletek

Megjelent: 2024. augusztus 28

Saját bőrükön tapasztalták meg az antidepresszánsok kemény elvonási tüneteit, ezért írtak egy könyvet a gyógyszerekről való leszokás pontos folyamatáról. A két szakember vérfagyasztó részleteket osztott meg saját élményeiről, melyek az útmutató megírására sarkallták őket. A könyv bárki számára hozzáférhető, Magyarországon mégsem alkalmazzák a benne rejlő tudást.

Összesen 55 különböző pszichiátriai szer leszoktatási útmutatóját tartalmazza a Maudsley Deprescribing Guidelines című kiadvány (gyógyszerelhagyási útmutató), melyet három év alatt írt meg két szerzője: David Taylor, a pszichofarmakológia professzora és Mark Horowitz, pszichiáter és kutató. A két szerző egy közel egyórás podcast interjúban mesélt a Mad In America nevű online magazinnak arról, hogyan élték meg saját maguk a pszichiátriai szerek elvonásával járó borzalmakat, melyek hatására végül ők maguk dolgozták ki a leszokási ütemterveket a könyvben szereplő több tucat antidepresszánstól, nyugtatótól és más hatóanyagoktól való megszabaduláshoz.

Mark Horowitz: „Antidepresszánsokat kezdtem szedni, szerencsétlen harmadéves orvostanhallgatóként, és több mint egy évtizeden át folytattam. Kíváncsi voltam, hogy az antidepresszánsok 10 év elteltével egyáltalán hatásosak-e, és nem okoznak-e negatív tüneteket. Folyton fáradt voltam, narkolepsziám volt (kóros aluszékonyság), koncentrációs és memóriazavarom, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon ez magának az antidepresszánsnak köszönhető-e. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok leszokni róla.

Elolvastam az összes szaklapot, és mindegyik ugyanazt mondta: az antidepresszánsok megvonási tünetei, amelyeket »abbahagyási hatásoknak« neveznek, enyhék és rövidek, és néhány hét alatt le lehet állni velük, nagyobb probléma nélkül. Felmentem az internetre, hogy megnézzem, mit mondanak az emberek, és más volt a helyzet. Néhányan hihetetlenül rosszul lettek, amikor abbahagyták az antidepresszánsokat, és ez hónapokig vagy évekig tartott.

Nem tudtam, hogy kinek higgyek. Hat tudományos fokozatom van. Megszoktam, hogy professzorokra hallgatok. Szóval a középutat választottam, és úgy döntöttem, hogy négy hónap alatt leállok a 10 mg Lexapróról. Négyszer megfeleztem az adagomat: a biológialaboromban lévő berendezéssel folyadékká alakítottam, és minden hónapban a felével csökkentettem, így a negyedére, nyolcadára és tizenhatodára is. Azt hittem, hogy átkozottul óvatos vagyok.

Az 1 mg-os adagnál viszont teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Elkezdtem alvászavarokkal küzdeni. Reggelente teljes rémülettel ébredtem, mintha egy vadállat üldözött volna. Ez egész nap tartott, órákon át. Addig futottam, amíg a lábam vérezni nem kezdett, mert ez adott egy kis megkönnyebbülést. Szédültem, és a körülöttem lévő dolgok álomszerűnek tűntek. Ez így ment hétről hétre. Úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és lassan visszaálltam a gyógyszerekre. Néhány hét alatt a dolgok normalizálódtak.

Ez volt életem legijesztőbb élménye, és semmiben sem hasonlított azokra a problémákra, amelyek miatt egyáltalán a tablettákhoz nyúltam. Abban az időben a Nemzeti Pszichózis Egységnél dolgoztam. Beszéltem néhány tudóssal, és felfedeztem ezt a tanulmányt, amely kimutatta, hogy a nagyon kis gyógyszeradagoknak nagyon nagy hatásai lehetnek, és ezért lehet, hogy a végén nagyon óvatosan kell csökkenteni, az utolsó pár milligrammról a legnehezebb leszokni.

Sok pszichiáter kinevetett, és azt mondta: »Ezek homeopátiás adagok. Hogy lehetnek gondjaid?« De amikor elmentem beszélni David Taylorral, ő azonnal azt mondta: »Ez a tömeghatás törvénye. Amikor nincs sok hatóanyag a szervezetben, minden milligrammnyi szer nagyon nagy hatással van.«”

David Taylor: „A 20-as éveimben többféle antidepresszánssal kezeltek, de nem sok sikerrel. A 30-as éveimben Effexort (venlafaxin) kezdtem szedni. Miután stabilizálodtam ezen, észrevettem, hogy elvonási tüneteim lesznek, mielőtt a következő adagom esedékessé válna. Elég furcsa módon 21 óránként egyszer vettem be a tablettát. Ezt kellett tennem, hogy elkerüljem az elvonási tünetek megjelenését, amelyek 21 óra után, óramű pontossággal jelentkeztek.

Elkezdtem egyensúlyvesztést, szédülést, enyhe szorongást érezni, és mindezek a dolgok rosszabbodtak, ha nem vettem be a következő venlafaxin adagot. Történetesen a venlafaxin nem igazán segített rajtam, ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom a szedését. Mindent tudtam az antidepresszánsok abbahagyásáról, és lassan csináltam, és tudtam, hogy milyen tünetek jelentkezhetnek. Ami azonban megdöbbentett, az a tünetek súlyossága volt. Annak ellenére, hogy tudtam, mi fog következni, és ismertem a szavakat, amelyekkel leírhatom a dolgokat, amelyeket tapasztalni fogok, a megtapasztalásuk mégis merőben más volt.

Azt írják, hogy „influenzaszerű tünetek”, de valójában úgy érzed, mintha igazán súlyos influenzád lenne. Ez már önmagában sem valami szívderítő, de aztán írnak még szédülésről, szorongásról, ingerlékenységről, hangulatváltozásról, alvászavarról és élénk álmokról. Nekem mindezek megvoltak, és mindegyikről olvastam, és mindegyik lehetett volna enyhe vagy közepes mértékű, de együttesen, egy időben szörnyűek voltak. És ilyen borzalmas volt az egész, több héten keresztül.”

A szakértők azt is kifejtették, mi okozza jellemzően a megvonási tüneteket azoknál, akik túl gyorsan akarnak megszabadulni a szerektől.

David Taylor: „A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy a gyógyszeradag és a gyógyszer hatása közötti kapcsolat egyenesen arányos. Például azt gondolhatja, hogy ha 100%-os hatást szeretne elérni a gyógyszerrel, akkor a maximális adagot veszi be, és ha a hatás 50%-át szeretné elérni, akkor a maximális adag felét veszi be. De ez nem így van. Az összefüggés nem egy egyenes vonal, amely balról, lentről jobbra, felfelé halad. A kapcsolatot leíró grafikon inkább egy boltív egyik oldalára hasonlít. Elég meredek, amikor a talaj közelében van, és a tetején átkanyarodik, amíg vízszintes nem lesz. Ahogy növeljük a dózist a nullától a nagyon kevésig, meglehetősen nagy farmakológiai hatást érünk el, és amikor a nagyon kevésről egy egészen kicsit megemeljük, ez masszívan megnő.”

Az útmutató kiadványban mind az 55 pszichiátriai szerhez három különböző leszokási ütemterv található, hogy minél testre szabhatóbb legyen az emberek számára. Emellett viszont David Taylor azt mondja: „Alapvető elv, hogy a folyamatot a betegnek kell irányítania, nem pedig az orvosnak kell diktálnia. A beteg az, aki az elvonást megtapasztalja. Az adagok csökkentését a beteg tapasztalataihoz kell igazítani.”

Magyarországon nagyságrendileg háromszázezer ember szed antidepresszánsokat, és szintén több százezren más pszichiátriai szereket. Amikor azonban arra kerül sor, hogy abba szeretnék hagyni a szerek szedését, többnyire hazánkban is ugyanúgy magukra vannak utalva, mint ahogy Taylor és Horowitz volt annak idején. Akár a szerek hatástalansága, akár a kínzó mellékhatások miatt akarják abbahagyni a szedésüket, alapvető emberi jog, hogy megfelelő segítséget kapjanak hozzá az egészségügyi rendszertől. Mivel az útmutató immár bárki számára elérhető, talán nem túlzás azt remélni, hogy a magyar pácienseknek sem kell életük végéig olyan szereket szedniük, amelyek nem segítenek rajtuk, vagy szenvedést okoznak nekik.

Részletek

Megjelent: 2024. augusztus 07

Kétszázezer gyermeket, fiatalt és felnőttet bántalmaztak az új-zélandi pszichiátriai kórházakban és más állami vagy egyházi fenntartású intézményekben – tárta fel egy hat éven át tartó kivizsgálás, mely a napokban került nyilvánosságra. A gondozottak és ápoltak „elképzelhetetlen fizikai, érzelmi, mentális és szexuális bántalmazásnak, súlyos kizsákmányolásnak és elhanyagolásnak” voltak kitéve a jelentés szerint. 

Július 24-én végre nyilvánossá tették az új-zélandi királyi vizsgálóbizottság 3000 oldalas jelentését: ebben dokumentálták azokat a horrorfilmbe illő visszaéléseket, melyeket a mentális egészségügyi és más állami vagy egyházi intézményekben szenvedtek el az új-zélandi lakosok 1950-től 1999-ig. A becslések szerint a 655 000 emberből, akiket ez idő alatt az intézményekben kezeltek, 200 000-et bántalmaztak, és még többeket elhanyagoltak – a valódi számot valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mivel vagy nem is készültek feljegyzések, vagy megsemmisítették azokat.

A hat éven át folytatott nagyszabású vizsgálatról készült jelentés szerint a bántalmazás és elhanyagolás „mindenütt jelen volt”, és szinte mindig a gondozás első napjától kezdődött, és a teljes ott töltött idő alatt folytatódott. Sokak számára ez évekig vagy évtizedekig tartó gyakori bántalmazást és elhanyagolást jelentett, mások „jelöletlen sírban” végezték. A túlélők a vizsgálat során elmondták, hogy „a személyzet és a gondozók ütötték, rúgták, lökdösték, falhoz vágták, eszméletlenre verték, megégették őket, nagynyomású vízsugarat eresztettek rájuk, és árammal sokkolták őket”.

A túlélők gyakran megaláztatásoknak voltak kitéve a személyzet által: „értelmetlen és megalázó feladatok elvégzésére kényszerítették őket, például arra, hogy kúszva közlekedjenek, fogkefével tisztítsák meg a vécét, majd azzal mossanak fogat, vagy hogy az arcukat ürülékbe és hányásba nyomják.”

A gondozottaktól sokszor megtagadták az olyan alapvető szükségleteket, mint az elegendő élelmiszer vagy a megfelelő ruházat, és egyeseknek a fürdés vagy a WC-használat során sem volt magánéletük. A személyzet a végletekig elment, hogy „a lehető legnagyobb fájdalmat okozza” az ápoltaknak, akiket egymás bántalmazására is bátorítottak, vagy figyelmen kívül hagyták, amikor ilyen történt.
„Mentális egészségügyi intézményekben egyes túlélőket olyan helyiségekbe zártak, ahol korlátozottan vagy egyáltalán nem volt lehetőségük WC-hez, zuhanyzóhoz vagy vízhez jutni. A túlélőknek gyakran nem volt más választásuk, minthogy összepiszkítsák magukat.” – írja a jelentés.

A pszichiátriai kórházakban gyakori volt a kémiai korlátozás és a túlgyógyszerezés, ami lehetővé tett olyan visszaéléseket, mint a szexuális erőszak. Ezekre akkor került sor, amikor a túlélőket fizikailag vagy kémiailag korlátozták (beleértve az erős gyógyszeres kezelést is).

Az egyik túlélő, Christina Ramage például arról számolt be, hogy teherbe esett, miután egy pszichiáter megerőszakolta, majd tudta és beleegyezése nélkül abortuszt hajtottak végre rajta:
„Néhány hónappal az után, hogy a pszichiáter megerőszakolt, egy nővér elvitt egy olyan szobába, amely egyébként mindig zárva volt. Ebben a szobában rengeteg fényes dolog volt. Azt mondták, hogy feküdjek az ágyra, és emlékszem, hogy egy nővér volt mellettem, és egy mögöttem. Feltételeztem, hogy azért vagyok ott, hogy valamilyen vizsgálatot végezzenek rajtam. Hirtelen minden elsötétült. Nem vagyok benne biztos, hogy ez azért volt, mert maszk volt az arcomon, vagy mert gázt adtak be nekem. A következő dolog, amire emlékszem, hogy ébren vagyok. A pontos szavakat nem tudom felidézni, de a mellettem lévő nővér valami olyasmit mondott, hogy »Semmi baj, már nem vár gyermeket«”.

Christopher Luxon, Új-Zéland miniszterelnöke július 24-én beszédet tartott, melyet részben azokhoz intézett, akik túlélői voltak a feltárt szörnyűségeknek, illetve a már elhunytak családtagjaihoz:
„Az államnak gondoskodnia kellett volna rólatok – ehelyett azonban sokan közületek a legszörnyűbb fizikai, érzelmi, mentális és szexuális bántalmazásnak voltatok kitéve.”
„Számos vallási alapú iskola, intézmény és hatósági pozícióban lévő ember, akikben meg kellett volna bíznotok, a lehető legrosszabb módon cserben hagyott benneteket.”
„Amikor megpróbáltatok felszólalni, ugyanezek az emberek szemet hunytak, eltussolták az ügyet, és túl sokáig megakadályozták, hogy igazságot szolgáltassanak nektek.”

Az itt nyilvánosságra került rendszerszintű visszaélések azonban bármennyire is szörnyűek, egyáltalán nem korlátozódnak Új-Zéland területére. Az ENSZ és az Egészségügyi Világszövetség (WHO) számos alkalommal hívta fel a világ országainak figyelmét arra, hogy a mentális egészségügyi ellátásban rendkívül gyakoriak a visszaélések, melyeket maga a rendszer, illetve annak szabályai tesznek lehetővé – Magyarországon sincs ez másképp. A WHO egyik jelentésében szó szerint így fogalmazott: „…túl gyakran fordul elő, hogy a mentális problémákkal élő emberek a világ legsúlyosabb emberi jogi visszaéléseit szenvedik el, méghozzá éppen az ellátásukért felelős egészségügyi szolgáltatók részéről.”

Az új-zélandi jelentés újabb reményt jelenthet azok számára, akik ilyen sérelmeket elszenvednek, hogy végre mélyreható változások indulnak el a mentális egészségügy világszerte rendkívül ellentmondásos és emberjogi visszásságok sújtotta területén.

Részletek

Megjelent: 2024. július 31

A jogvédőknek adott igazat a spanyol legfelsőbb bíróság a pszichiátriai társasággal szemben egy négy éve húzódó, és a napokban zárult bírósági perben. A bíróság kimondta: „a mai társadalomban különösen fontos” a pszichiátria gyakorlataival kapcsolatos vita – mint a kényszerkezelések, a tudatmódosító szerek és az elektrosokk –, kiváltképp, ha gyerekekről van szó.

2024. július 12-én az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nemzetközi szervezete győzött abban a perben, amely a pszichiátriai visszaélésekkel és a betegek jogaival kapcsolatos szólásszabadság elfojtásáról szólt Spanyolországban. A pert a Spanyol Pszichiátriai Társaság (SEP) indította a CCHR ellen, azt állítva, hogy a CCHR kiadványai, dokumentumfilmjei és weboldalai az USA-ban és Spanyolországban sértették a pszichiáterek „becsületét”. A bíróság ezt elutasította, és megerősítette, hogy a CCHR anyagai „kétségtelenül közérdekű kérdéssel foglalkoznak”, „közvetlenül kapcsolódnak a demokratikus társadalomban folyó nyilvános vitához”, és hozzájárulnak a „pszichiátriáról szóló társadalmi vitához”.

A CCHR olyan weboldalakat, kiadványokat és dokumentumfilmeket készít, amelyek a pszichiátriai kezelések során történő emberi jogsértéseket dokumentálják, betegek, szakértők és törvényhozók nyilatkozataira, illetve tanulmányokra és médiamegjelenésekre hivatkozva.

A Spanyol Pszichiátriai Társaság egészen pontosan azt sérelmezte, hogy a CCHR honlapjai, kiadványai és dokumentumfilmjei szerint pszichiáterek felelősek az oktatás és az igazságszolgáltatás lezüllesztéséért, a drog- és gyógyszerfüggőség súlyosbodásáért, és hogy „egyes pszichiáterek szexuálisan zaklatták betegeiket…”. Ezzel szemben Jan Eastgate, a CCHR nemzetközi szervezetének elnöke elmondta, hogy mintegy 15 000 oldalnyi dokumentumot mutattak be a bíróságnak, amelyek mindezt alátámasztották: „A CCHR pontosan ezeket a tényeket dokumentálta, és mivel a pszichiáterek elmulasztották, hogy önkontrollt gyakoroljanak és beismerjék a visszaéléseket, a CCHR-ra maradt, hogy lépéseket tegyen a páciensek további károsodástól való megóvása érdekében.”

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett ezzel: „Az egyes pszichiátriai gyakorlatokról, és főként a nem önkéntes intézeti elhelyezésről, a tudatmódosító gyógyszerek alkalmazásáról – különösen, ha a betegek gyermekek vagy serdülők –, valamint a sebészeti vagy elektrokonvulzív kezelésekről szóló vita kiemelten fontos a mai társadalomban.” A bíróság az ENSZ jelentéseit idézte, mint „a kérdésekről folyó fontos társadalmi, politikai és tudományos vita jó illusztrációját ”, és kijelentette, hogy az ilyen vita elfojtása  „a véleménynyilvánítás szabadságának túlzott korlátozását jelentené, amit nem indokolna kényszerítő társadalmi szükséglet”.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is rendszeresen foglal állást az említett vitában, egy 2022-ben kiadott jelentésében például ezt írja a mentális egészségügyi ellátásról: „Mindenkinek joga van a méltóságteljes, emberséges, elfogadható és tisztességes ellátáshoz, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat. Mégis túl gyakran fordul elő, hogy a mentális problémákkal élő emberek a világ legsúlyosabb emberi jogi visszaéléseit szenvedik el, méghozzá éppen az ellátásukért felelős egészségügyi szolgáltatók részéről.”

A CCHR magyarországi csoportja, mely 30 éve vizsgálja ki és tárja fel a hazánkban történő jogsértéseket a pszichiátria területén, hasonló tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren: a feltárt és igazságszolgáltatás elé vitt ügyek arról tanúskodnak, hogy Magyarországon is gyakran és akár súlyosan sérülnek a pszichiátriai páciensek jogai és méltósága. A szervezet rendszeresen viszi nyilvánosság elé az ilyen ügyeket, hogy a kialakuló társadalmi vita katalizálja az égetően szükséges változásokat.

Részletek

Megjelent: 2024. július 31

Komoly traumákat okozhatnak a pszichiátriai kényszerbeszállítások és a kényszerített kezelések a pácienseknek, ami a gyógyulásukat is akadályozza – tárta fel egy friss kutatás. Magyarországon is sokan kerülnek akaratuk ellenére zárt osztályokra, a legutóbbi adatok szerint kölülbelül tizenötezren évente. Ők is hasonló élményekről számolnak be.

A BMC Psychiatry című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány a pszichiátriai osztályokon akaratuk ellenére kezelt emberek megrázó tapasztalatait mutatja be. A University College London munkatársa, a magyar származású Bartl Gergely által vezetett kutatás megkérdőjelezi a jelenlegi kényszerítő gyakorlatok emberségességét és hatékonyságát:
„Eredményeink azt sugallják, hogy a kényszerbeutalás és a kényszergyógykezelés tapasztalata túlnyomórészt negatív, időnként traumatikus élményt jelent a páciensek és a gondozók számára is, így nem mindig éri el a várt terápiás hasznot.”

A kutatók módszeresen áttekintették azokat az elmúlt öt évben készült kutatásokat, amelyek a kényszerített pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálták különböző országokban. Az eredmények elkeserítőek: sok páciens negatív és gyakran traumatikus tapasztalatokról számol be, amelyeket a rendszerszintű rasszizmus és diszkrimináció súlyosbít. A kutatók különböző szempontok alapján gyűjtötték össze a páciensek visszajelzéseit, íme ezek közül néhány:

• A szabadságtól való megfosztás a zárt osztályokon dühöt, zavarodottságot, félelmet, szorongást, neheztelést és védekező magatartástváltott ki az emberekből. Ezen pedig csak tovább rontott a rendőri intézkedés (olykor bilincsben viszik el a „beteget” saját otthonából) és a kórházi személyzet viselkedése. A zárt osztályokat gyakran nyomasztó, kaotikus, veszélyes környezetként írták le, a fogva tartást pedig olykor büntetésként, barbárságként élték meg.
• A kényszerített kezeléseket többnyire erőszakos élményként írták le. Elvesztették az irányítást saját sorsuk felett, ez pedig szorongást, félelmet, és olyan érzéseket okozott a pácienseknek, hogy megfosztották őket emberi méltóságuktól. Az elkülönítés dühöt, magányt és szégyenérzetet váltott ki, a fizikai korlátozás pedig (mint az ágyhoz kötözés) a fájdalom, a megaláztatás és a bántalmazás érzését okozta. A kényszerítések látványa a többi páciensben is félelmet keltett. Egyes eredmények egy ördögi kört is felvázoltak: a kényszerítés a páciensekben fokozott dühhöz és agresszióhoz vezet, amire viszont a személyzet jó eséllyel még több kényszerítéssel válaszolhat. Volt, aki leírta, hogy úgy érezte magát, mint egy ketrecbe zárt állat: „Tehát amikor bent vagy, akkor tényleg szörnyű, hogy az ajtó zárva van, és nem engednek ki. Engem hat-hét hétig nem engedtek ki, és úgy jártam fel-alá, mint egy tigris a ketrecben, és ezt szörnyűnek találtam…”
• Miután hazaengedték a pácienseket, sokan rosszabbul érezték magukat, mint a kórházi kezelés előtt. Az eredmények arra utalnak, hogy a fogva tartás okozta traumák hosszú ideig kísértik az embereket, és az eredeti tüneteket (pl. depresszió, stressz) még súlyosabbá tehetik. Számos páciensnek megromlott a kapcsolata az egészségügyi ellátórendszerrel és a családtagjaikkal is, mert attól rettegtek, hogy visszakerülnek a pszichiátriára.
  „…ez a helyzet, rosszabbul érzed magad utána, mint előtte. Itt ülök, és sokkal depressziósabb és stresszesebb vagyok… és jobban ki vagyok borulva, mint előtte.” – írta egy korábbi páciens.
• A gyógyszeres kényszerkezelés különösen nagy gondot okozott egyes pácienseknek, mivel esélyük sem volt rá, hogy elutasítsák azt. Ha mégis megpróbálták megtagadni, hogy bevegyék a tablettákat, büntetéssel fenyegették őket, és még több kényszerítésre, és még hosszabb elzárásra számíthattak. A pszichiátriai szerek mellékhatásai olykor rettentően kellemetlenek, a kényszerkezelés alatt álló páciens pedig teljesen ki van szolgáltatva a kezelőorvosok döntéseinek.

Magyarországon sem jobbak a tapasztalatok

A kényszerített pszichiátriai kezelések jelenleg Magyarországon is jogszerűnek számítanak, ha valakiről megállapítják, hogy közvetlen veszélyt jelent magára vagy a környezetére. Ez a megállapítás viszont rendkívül szubjektív – az „észlelő orvosnak” gyakorlatilag soha nem kell utólag megindokolnia, hogy mire alapozta a véleményét. Hazánkban is sok visszajelzést találhatunk azoktól, akiket akaratuk ellenére kezeltek pszichiátriákon.

Egy magyar szociológus nőt néhány évvel ezelőtt hat napon át tartottak fogva egy zárt osztályon, mert a Parkinson-kórra szedett tablettáiból véletlenül többet vett be az előírtnál. A hölgy egy igen erőteljes esettanulmányt írt a történtek után, melyben így a kényszerkezelésről: „A fogoly legalább tudja, meddig kell maradni, mikor szabadul, és innentől már nem kell egyebet tennie, mint visszaszámlálni. A zárt osztály, ebből a szemszögből rosszabb a börtönnél. Miután elhangzik az »ítélet«, kimondják »itt marad«, lehet, napok is eltelnek anélkül, hogy bárki egy szót szólna, vagy éppen ránézne a szerencsétlenre, ami persze csak fokozza a félelmeit.”

Egy Facebook hozzászóló pedig így nyilatkozott a zárt osztályon átélt tapasztalatairól: „Rettentően féltem azok után, hogy ezt megtehették velem. Mindig mosolyogtam, mindig »jól« voltam, csak hogy mielőbb szabaduljak. Nem kívánom senkinek. Nagyon nehéz volt kiheverni. SOHA többé nem fordulok »szakemberekhez«.”

A kényszerített pszichiátriai kezelések a világ legtöbb országában a mai napig elfogadottak, pedig a WHO és az ENSZ az elmúlt években folyamatosan azt sulykolja, hogy sértik az emberi jogokat, és a már ma is rendelkezésre álló, emberközpontúbb kezelési módokra kell cserélni azokat. Egy 2022-ben kiadott WHO jelentés például ezt írja a mentális egészségügyi ellátásról: „…túl gyakran fordul elő, hogy a mentális problémákkal élő emberek a világ legsúlyosabb emberi jogi visszaéléseit szenvedik el, méghozzá éppen az ellátásukért felelős egészségügyi szolgáltatók részéről.”

A fenti tanulmányban a kutatók célja az volt az eredmények bemutatásával, hogy mind a szakemberek, mind a döntéshozók számára egyértelművé tegye, hogy a mentális egészségügyi ellátást gyökeresen meg kell változtatni.

Részletek

Megjelent: 2024. július 17

„Minden, amire szükséged van talán nincs előtted vagy körülötted, de minden, amire szükséged van az feltétlenül benned van.”  (Sri Chinmoy)   2024 szept. 8-án vasárnap ingyenes egész napos program 10-18h

Érezd meg a benned lévő végtelen lényt, a lelked!   • Meditációs gyakorlatok, vezetett meditáció
• Külső és belső béke megteremtésével kapcsolatos előadások Gunagrihával
• Koncert és közös mantrázás   A nap folyamán többször különleges mantrákat is fogunk ismételni pár percig, melyek igen hatásosak, és nagyban segítenek a spirituális fejlődésben, harmónia megteremtésében --------------------------------------------------------------------
 A belépés és a programok díjtalanok.

 Ingyenes parkolás a résztvevőknek.   + Spirituális és tudatos életmód könyvek vására Válogass kedvedre meditációs, tudatos életmód és önfejlesztő könyveink széles kínálatából. -------------------------------------------------------------------- + Kiállítás és kép vásár Sri Chinmoy festészete a „Jharna-Kala” forrás-művészetet jelent, a belső béke forrásából áradó művészetre utalva. több mint 150.000 festményéből és közel tizenhatmillió madárrajzából világszerte állítottak ki válogatásokat. a lélek napja fesztiválon ezek egy részét láthatjuk kiállítva, sőt a reprodukciók megvásárolhatóak is több méretben. --------------------------------------------------------------------
+ Egészség vásár: egészséges reform konyhai alapanyagokkal, növényi ételkülönlegességekkel, natúr kozmetikumokkal, táplálék- kiegészítőkkel, vitaminokkal várunk.   --------------------------------------------------------------------
+ Ízletes vegetáriánus és vegán finomságokkal, szendvicsekkel, kézműves kávéval, rengeteg süteménnyel és számos programmal várunk sok szeretettel.
--------------------------------------------------------------------   Nézd meg előző Léleknapja Fesztiválok hangulatát.   HELYSZÍN:
Lurdy Ház, I. emelet, Rendezvényterem
+ 300 fős terem kivetítéssel
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.   Várunk sok szeretettel!

Részletek

Megjelent: 2024. július 11

• sport

Budapest, 2024. július 20. - A Ma Is Futok futóegyesület szombaton reggel 8 és 10 óra között frissítő állomást szervez az Id Antall József rakparton. Az esemény célja, hogy a nyári hőségben sportoló futók megfelelő folyadékpótlásban részesüljenek, hiszen a meleg időjárás alatt testünk rengeteg folyadékot veszít.

A nyári hőség különösen megterhelő lehet a sportolók számára, ezért kiemelten fontos, hogy mindenki megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon edzés közben és után. A Ma Is Futok futóegyesület tapasztalt tagjai és önkéntesei várják a futókat, hogy frissítő italokkal és hasznos tanácsokkal segítsenek nekik a biztonságos sportolás érdekében.

Az Id Antall József rakpart ideális futóhelyszín, mivel az út az autósok elől le van zárva, így a futók biztonságosan és zavartalanul élvezhetik a futást a gyönyörű Duna-parti környezetben. 

Az egyesület célja, hogy minél többen tudatosan sportoljanak és figyeljenek oda egészségükre. Az érdeklődők többet is megtudhatnak rólunk és tevékenységünkről a Ma Is Futok bemutatkozó oldalán.

Ne feledd! A nyári melegben futás közben még nagyobb figyelmet kell fordítani a folyadékbevitelre, hogy elkerüljük a dehidratációt és megőrizzük egészségünket.

További információért látogasson el a Ma Is Futok weboldalára.

Részletek

Megjelent: 2024. július 10

Megállíthatatlanul nő a mentális zavarokkal kapcsolatos diagnózisok száma világszerte, mert az ellátórendszerek a gyógyszerközpontú kezeléseket erőltetve fittyet hánynak a legalapvetőbb testi és környezeti szükségletekre – írják júniusi cikkükben vezető pszichiáterek. A szakemberek nyíltan rámutatnak ezekre a hiányosságokra, és megoldásokat javasolnak a helyzet kezelésére.

A 20. század óta a mentális problémákra szinte kizárólag betegségekként tekintenek a terület művelői, melyeket az agy működési zavarai okoznak. Az olyan alapvető dolgok, mint az egészséges életmód és az élhető környezet, ma már számításba sem kerülnek a mentális egészségügyben, pedig elismert pszichiáterek egy csoportja szerint a betegségekre utaló mentális tünetek nagyrészt ezek hiánya miatt alakulnak ki.

Paulo Amarante és brazíliai csapata ezt írja egy júniusban publikált szakmai cikkben: ”Bár a pszichiátriai gyógyszereket széles körben nevezik »hatékony« kezelésnek, a mentális zavarokkal diagnosztizált emberek száma mégis jelentősen megnőtt az elmúlt évtizedekben.” A gyógyszeres kezelések a mentális zavarokat mindössze az anyagcsere folyamatainak helyreállításával próbálják megoldani, egyáltalán nem fordítva figyelmet a modern ember életmódjából eredő hiányosságokra. A szerzők szerint a hangsúlyt a “betegségről” az “egészséges életmódra” kell helyezni, mivel főként a pihentető alvás, a tápláló ételek és a kielégítő testmozgás hiánya okozza a hógolyóként gyarapodó egyéni és társadalmi szintű kínokat.

 Három dolog, ami senkinek az életéből sem hiányozhat

A szerzők szerint számos bizonyíték van arra, hogy az elégtelen alvás növeli a mentális problémák sokaságának kockázatát, a szellemi és érzelmi károsodástól kezdve a szorongásig és a depresszióig. Egyszerű, de mégis életbe vágóan fontos lépés helyrehozni az emberek lefekvési és alvási szokásait az általános mentális egészség javítása felé.

A megfelelő táplálkozás egy másik kulcsfontosságú tényező, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak a jobb mentális egészségre való törekvés során. Az ultra-feldolgozott termékeken alapuló, rostokban és fermentált élelmiszerekben szegény, valamint növényvédő szerekkel és műtrágyákkal szennyezett egészségtelen étrend károsítja a bélflórát, gyulladásokat okoz a testben, gyengíti az immunrendszert, és szorongásra vagy depresszióra jellemző tüneteket okoz, írják a kutatók cikkükben.

A rendszeres, megfelelő testmozgás a mentális egészség harmadik lényeges szempontja, amelyet gyakran elhanyagolnak. Az ülő életmód kevés fizikai aktivitással és a sok képernyő előtt töltött szabadidő számos kockázatot jelent a mentális egészségre nézve. Az olyan passzív viselkedési formák, mint a tévénézés, szoros összefüggésben állnak a depresszió kialakulásával. Szerencsére már napi néhány perc mérsékelt vagy erőteljes testmozgás is jelentős pozitív hatással lehet a szellemi képességekre, a hangulatra és az általános egészségre.

 Hogyan érvényesül ez az ellátórendszerben

Amikor valaki kórházi kezelésre szorul, bizony fájdalmasan lecsökkennek a lehetőségei a testi szükségleteit illetően, hiszen egy többágyas kórteremben közel sem mindig zavartalanok az éjszakák, az ápoltak csak azt ehetik, amit a kórházban kapnak, és a szabadidős testmozgást sem épp a legegyszerűbb megoldani fekvőbetegként. Ironikus, hogy a pszichiátriai osztályokon a mentális zavarokból próbálják kigyógyítani az embereket, mégis éppen azoktól az alapvető dolgoktól fosztják meg őket, amelyek hiánya a problémákat okozza. A zárt osztályokon egyáltalán nem ritka, hogy a pácienseket az ágyukhoz szíjazzák, és erős nyugtató szerekkel szedálják, hogy kevesebb gondot okozzanak a kórházi dolgozóknak. De vajon hogyan várhatjuk, hogy bárki is meggyógyuljon ilyen körülmények között?

A környezeti tényezők is erősen hatással vannak a mentális egészségre

A szerzők szerint a bizonytalan munka- és lakáskörülmények, a munkanélküliség, a rasszizmus és a társadalmi előítéletek más formái is mind hozzájárulnak a mentális problémákhoz, és ezeket rendszerszinten kell figyelembe venni. Az egyén környezeti és társadalmi helyzetét meg kell érteni, és más gyógyászati területekkel összefogva kell javítani. Itt az ideje, hogy a mentális jólét előmozdítása érdekében egy természetesebb és jóindulatúbb megközelítésre törekedjünk, a saját testünkkel, a természettel és a közösséggel való kapcsolatok erősítésével.

Részletek

Megjelent: 2024. július 03

Fizikai korlátozások nélkül is sikeresen működtetnek pszichiátriai osztályokat, derült ki egy közelmúltbeli kutatásból. A WHO, az ENSZ, de még az Európai Pszichiátriai Társaság is úgy tartja, hogy a pszichiátriákon használt kényszerítő gyakorlatok kifejezetten károsak, és fel kell hagyni a használatukkal. Bár Magyarországon még van bőven hová fejlődni ezen a téren, a bemutatott példákat követve ezek a célok messze nem tűnnek elérhetetlennek.

A kórházi pszichiátriai ellátás napjainkban gyakorlatilag egyet jelent a kényszerítő eszközökkel: zárt ajtók, fizikai és kémiai korlátozások, bíróságilag elrendelt kórházi beutalások, és így tovább. Az elmúlt évek során az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ egyre inkább azt hangsúlyozza, hogy a kényszerítő gyakorlatok eltiporják az emberi jogokat, és jelentős károkat okoznak az ellátottaknak.

„A kényszerítés súlyos fájdalmat és szenvedést okozhat egy személynek, és hosszú távú fizikai és mentális egészségügyi következményekkel járhat, amelyek akadályozhatják a felépülést, és jelentős traumához, sőt halálhoz vezethetnek.” – részlet a WHO és az ENSZ dokumentumából, 15. o.

Nincsenek ágyhoz szíjazott páciensek

Bár hazánkban érdemi törekvés eddig nem mutatkozott a kényszerítő gyakorlatok visszaszorítására, egy Olaszországban készült felmérés szerint ez a cél a megfelelő eszközökkel nagyon is elérhető. Raffaella Pocobello, PhD és csapata összesen 24 olyan olaszországi pszichiátriai egységtől gyűjtött össze adatokat, melyek kifejezetten a korlátozásmentes megközelítés mellett köteleződtek el. A visszajelzések szerint 24-ből 14 intézményben 2022-ben egyáltalán nem kellett fizikai kényszert alkalmazniuk az ellátottakkal szemben, a fennmaradó 10 helyen pedig 2 és 43 alkalom között volt ilyenre példa, átlagosan 4,5 alkalommal. Ezeket azonban „kivételes alkalmakként” tartották számon, és közel sem napi rutin gyakorlatként.

Hogyan érték el mindezt?

Az intézmények döntő többségében (79.2%) rendszeresen tartottak a a személyzetnek olyan képzési programokat, amelyek lehetővé tették a személyzet számára, hogy hatékonyan reagáljanak a különböző helyzetekre, és ezáltal csökkentsék a kényszerítő eszközök alkalmazásának szükségességét.

A kutatásban vizsgált összes intézményben az ellátottak megtarthatják személyes tárgyaikat, például telefonjukat, és a létesítmények felében egyedül is kimehetnek a szabadba. A legtöbb intézmény egyéni gondozási tervet alkalmazott (24-ből 22), és rendelkezett olyan privát helyiségekkel, ahol a terápia zajlott (24-ből 20).

Mindössze kilenc intézménynek volt páncélozott ajtaja, amely az egységbe vezetett. A 24-ből 16-ban nem használtak kamerát, és a nyolcból ötben, ahol használtak kamerát, csak bizonyos helyiségekben volt kamera. A 24-ből tizennyolcnak volt kertje vagy valamilyen külső terület az ellátottak számára.

Nem az erőforrások hiánya okozza a problémát

Az idén áprilisban megrendezett Európai Pszichiátriai Kongresszuson is nagy hangsúlyt kapott az emberi jogokat tiszteletben tartó kezelések fontossága. Dr. Julian Beezhold, az angliai Norfolk és Suffolk NHS Foundation Trust sürgősségi pszichiátriai tanácsadója így nyilatkozott egy a Medscape-nek adott interjúban: "Nagyon fontos, hogy csökkentsük a pszichiátriában a kényszerítéseket"

Beezhold kihangsúlyozta, mindez nem feltétlenül arról szól, hogy több pénznek vagy erőforrás kell rendelkezésre állnia. "Még korlátozottabb erőforrásokkal is lehet jobban teljesíteni." – mondta.

A tavaly októberben kiadott dokumentumban a WHO és az ENSZ konkrét törvénymódosítási javaslatok egész garmadáját sorakoztatta fel, melyek alkalmazásával bármely ország képes lehet az emberi jogokat tiszteletben tartó mentális egészségügyi ellátást biztosítani.