A kormány átcsoportosította az erőforrásokat, a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga Mihály úgy fogalmazott: a magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni - foglalta össze.
    Hozzátette: ha csak őszre készülne a költségvetés, valószínűleg kicsit pontosabban lehetne tervezni, így viszont több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.


    A pénzügyminiszter - aki már a nyolcadik költségvetést nyújtja be - hangsúlyozta: az elmúlt évek azt igazolták, hogy a kormányzati várakozások és a pénzügyminisztérium tervezési gyakorlata helyes. Bár idén nehezebb a dolguk, hiszen a gazdasági mutatók nagy része jelentősen eltér az átlagos tendenciáktól, még ilyen bizonytalan helyzetben is meg lehet mutatni, hogy mennyire pontosan tud tervezni a Pénzügyminisztérium - vélekedett.
    Varga Mihály szerint a járványügyi készültség fenntartására a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának is reagálni kell, de nem jelenti azt, hogy a készültség minden más szempontot zárójelbe tesz.
    Továbbra is a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél. Emellett a gazdaságpolitikának törekedni kell az államadósság mértékének további csökkentésére - a fegyelmezett, stabil pénzügyi politikára -, a családok támogatására, a gyermeket vállalók segítésére, a nyugdíjasok védelmére, illetve a nyugdíjak reálértékének biztosítására - sorolta.


    A pénzügyminiszter kiemelte: új elem, hogy két fontos pillérre épül a 2021-es költségvetés. Az egyik az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, körülbelül 3000 milliárd forinttal, a másik a gazdaságvédelmi alap 2550 milliárd forinttal.
    Hozzátette: részben az alapokon belül is van tartalék, így összesen 270 milliárd forint áll rendelkezésre az előre nem látható helyzetek kezelésére.
    Varga Mihály hangsúlyozta: a 2021-es költségvetésben az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik, az oktatásügyé pedig 78 milliárd forinttal az ideihez képest.


    Kiemelte: a határok védelme és a közbiztonság továbbra is kiemelt feladat, így 2021-ben a védelemre, honvédelemre fordítható összegek 704 milliárd forintra emelkednek, a rendőrségnek és a közbiztonság fenntartására pedig 154 milliárd forintos többlettámogatást jut. Ezzel a kormány azt tudja garantálni, hogy megmaradjon az a helyzetelőny, hogy egy biztonságos országban élhetünk Magyarországon -  jegyezte meg.
    Az egészségügyi és járványügyi alapról a pénzügyminiszter elmondta: a védekezés mellett ez az egészségbiztosítás megerősítését szolgálja. Biztosítani kell, hogy a megkezdett, egészségügyet fejlesztő programok tovább fussanak 2021-ben is. Egészséges Budapest program folytatását is szeretnék, és ugyanez igaz a kórházakra is.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.